Ha a helyiség szellemének van még jelentősége az egyre materializálódó világunkban, akkor a körtéri McDonald’s-nak bizony nincs sok esélye beilleszkedni a világ nemzeti vagy multinacionális rendjébe.
 Ha csak a hősies 56-os – ellenforradalmi, sajnálatos események, népfölkelés, dicsőséges forradalom – eseményeket, s apám elment tejért, mert a gyerek üvölt helyzetet vesszük figyelembe, bizony az oroszok belelőttek a házba is, meg abba a párszáz emberbe is, aki védte azt a párnapos szabadságot, meg abba is, aki arra sétált, meg abba is, aki vízért ment, meg abba is, aki akkor született meg. Mindenkibe, aki akkor épp ott mozgott és élt.
 Ebből persze nem sok maradt. Pár mécses a kövön, aztán az ablakban, majd a néma gyász, megfélemlítés, hallgatás, házkutatás, letartóztatás, tagadás, megtagadás, szégyen és néma gyász és csönd.
 De az élet él, és élni akar – szent okok miatt. Kavarog minden tovább, kinyit az újságos, a trafik, HÉV indul, Lágymányos, Kelenföld, Albertfalva, Rózsavölgy, Budafok elágazás, Kamaraerdő, Budatétény, Nagytétény, majdnem Érd és így tovább...
 A Körtéren emberek tízezrei fordulnak meg nap mint nap, és ezek az egyébként igyekvő emberek persze megszomjaznak időnként. Ismét sorra nyílnak a kocsmák: Don kanyar, Apró csárda, Pingvin, Mézesmackó (kettő is), Gödör, zenés cuki. A fejlődés nem áll meg: nyilvános női-férfi vizelde a Szent Imre szobor alatt, mezítlábas Symphonia, fényreklám, Bartók mozi, majd „tegye a pénzét az OTP-be”, s OTP-főfiók, gyógyszertárak, BKV gombás jegypénztár, szemfelszedő, busz- és villamosvégállomás komplexum.
 De valami hiányzott: mert nincs Ilkovics, nincs Borostyán. Pedig kell egy hely.
 S lőn a Móricz Zsigmond körtéri Önkiszolgáló étterem. Jobb, mint a Gellért, bizony jobb, modernebb, világosabb, tágasabb, valóságosabb, s mindenkinek nyitva-tárva. Belőle lett idővel a Lordok Háza, az a híres finom hely, ahol a sertéspörkölt szaftját meg lehetett venni egy bélásért, úgyhogy több tunk nincs.
 A Lordok Háza volt a nagy olvasztótégely, ahol megjelent a hatvanas-hetvenes évek összes mozgó díszleteleme. Ahol az akkor még haladó arab országokból és Vietnámból érkező csont és bőr diákoknak a kontyos és zord tekintetű, röntgenszemű kasszírnő elől a rántott húst a felesborsófőzelék alá rejtő szép, húsos szakácsnők az egzotikus nyelveket tanulták. De itt realizálta a környék összes tisztviselője a szociális bérkiegészítésként a szakszervezettől kapott, kötelezően beváltandó ebédjegyet. S itt volt, hogy a főzelék hiányzó feltétjét reklamáló vendéget a Zsombolyai utcából rohamkocsival érkező fakabátok bilincsbe verve vitték el az első sötét mellékutcáig, s utána élete végéig nem vágyott másra, csak pépesre.
 Aztán egyszer csak bezárták, mint ahogy a többi bisztrót, büfét és lacikonyhát: a közelmúlt vendéglátásának múzeumait. Eltűntek a haladó arab, iráni, szudáni, vietnámi tanulók, és el a kubai szakmunkástanulók és a lengyel vendégmunkások. Azt a néhány egzotikus vagy színes bőrű turistát és diplomatát a Körtéren lerendezik a nemzeti érzésű, konzervatív tudatú ifjú hadapródok baseballütőikkel.
 A Lordok Háza után űr maradt, és nem egy gyorsétkező iránti igény. Nem olyan helyre vágytunk, ahol csak kutyafuttában lehet enni: bekapni reggel egy MacBurit, délben egy Bigmekket, este meg egy Csézburgert és hozzájuk egy nagy barnakólát…
 De ez lett. Tiszta Amerika.

Merza Gábor

Fotó: Fortepan / Bauer Sándor