Az egyetemi éveimet is a XI. kerületben töltöttem, a Budapesti Műszaki Egyetemre jártam 1977-től 1982-ig. (Mai neve Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem). Ez egy egész kis városrészt alkotott, szépen gondozott parkkal az épületei között, a Szabadság hídtól a Petőfi hídig terjedő területen. Azóta még tovább terjeszkedett.
 Ez volt az első iskola, ahová már nem gyalog jártam, hanem villamossal, igaz csak három megállót. Külföldiek is tanultak itt, magyar nyelvű képzésben. Évfolyamunkon voltak fekete diákok Nigériából, németek az NDK-ból, de volt csehszlovák, chilei, vietnámi és arab hallgató is. A gimnáziumhoz képest tovább tágult a világ számomra.
 Még a férjemet is a kerületben találtam meg. Ő vidékről került a fővárosba, műegyetemista hallgatóként a BME Münnich Ferenc (ma Kármán) Kollégiumában lakott, közismert nevén az „Ezres”-ben. A vasárnaponként ott működő, népszerű diszkóban ismerkedtünk meg, ahová aztán rendszeresen jártunk, szombatonként pedig gyakran mentünk táncolni az E-klubba is. Akkoriban ezeket a műegyetemi klubokat csak egyetemista fiúk látogathatták. Lányok korlátozás nélkül bemehettek. A klubok biztonságosak voltak, az esetleges rendbontó vagy részeg embert a – szintén egyetemistákból szerveződött – rendezők udvariasan kikísérték.
 Ha már az iskolaválasztás vicces szempontjait bemutattam a gimnáziumról írt visszaemlékezésemben, akkor feltárom a párválasztás hasonlóan „komoly” szempontjait is. Az „Ezres”-ben lakó fiú kollégisták szeme előtt az a gyakorlatias szempont lebegett, hogy a kiválasztott lány lehetőleg a 4-es, 6-os villamos vonalán lakjon. Ugyanis akkoriban még természetes volt a lány hazakísérése éjszaka a diszkó után, és onnan a koleszba is vissza kellett a fiúnak térni. A 4-es, 6-os villamos egész éjjel járt, ellentétben más járművekkel. Ha a szegény fiú olyan lányt kért fel táncolni, aki a város túlsó végén lakott, bizony a hazakísérés után előfordult, hogy már csak gyalog tudott hazamenni a kollégiumba. Lehet, hogy fiatal lányként a legvonzóbb tulajdonságom az volt, hogy a 4-es vonalán laktam?
 Sok évvel az egyetem elvégzése után számos munkahely tapasztalatával a hátam mögött, építészmérnökként, az Allee építkezésén dolgozhattam lebonyolítóként. Örülök, hogy így én is tehettem valamit a kerületért.
 Az Allee különleges épület minőségi anyagokból, sokféle homlokzattal. Olyan, mintha több különálló épületből állna, melyeket egy üvegtetővel fedett belső sétány köt össze. Kiváló tervezők, sok kiváló építőipari cég és szakember együttes csapatmunkájának eredményeként valósult meg. Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy ennek a csapatnak részese lehettem!
 Az Allee 2009 novemberében nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, méghozzá nem is akármilyen időpontban! A kerület iránti tiszteletből XI. hó 11-én, délelőtt 11 óra 11 perckor nyíltak meg a kapuk.
 A komoly munkát nem nagyon jellemezték kimondottan humoros esetek, de két kis szösszenetet azért elmesélek.
 Sokan talán nem is tudják, hogy az Allee tetején tetőterasz is készült. Igaz, nem a látogatók számára, hanem a menedzsment irodákhoz tartozóan. A tetőteraszon kertészeti munkákat is kellett végezni. Az egyik kooperációs értekezleten a kivitelező cég építésvezetője bánatosan panaszolta, hogy nem nő a fű a megfelelő ütemben. Ők ugyan időben elültették a fűmagot a tetőteraszon, de jönnek a galambok, verebek, és folyamatosan kicsipegetik a magokat. Kénytelenek voltak újabb fűmag mennyiséget venni és elültetni, de a madarak továbbra is megették. Szorult helyzetükben az az ötletük támadt, hogy vesznek egy műsólymot, amit már ki is rögzítettek a tetőteraszra, hátha ez távol tartja a madarakat. Szavait derültség fogadta az értekezleten. Mindenesetre az elkövetkezendő hetekben a műsólyom beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a fű kisarjadt. Néhány hét múlva az építésvezető letörten számolt be róla, hogy valaki ellopta a műsólymot! De ők nem adták fel! Bár nem olcsó, de újra vettek egyet, ha már ilyen jól bevált ez az módszer.
 Mint említettem, az Allee minden épülettömbjének a homlokzata más és más anyaggal van burkolva. Található itt különböző fémlemez burkolat, van klinkertégla burkolat, a mozi tömbje pedig üvegtáblákkal van burkolva. Mikor a mozihoz legyártott üvegtáblák megérkeztek a helyszínre, főnököm – felületes pillantást vetve rájuk – méltatlankodva megkérdezte:
 – Mikor lesz már ez a rengeteg szennyeződés letakarítva az üvegtáblákról?
 – Hááát – válaszoltam óvatosan – az igazság az, hogy ez pont a design rajta, nem szennyeződés.
 Speciális módszerrel lett a tervező által megtervezett minta az üvegekbe maratva. Filmcímek vannak rájuk írva különböző betűnagysággal. Bár bevallom, hogy ezt én sem vettem észre, amíg valaki külön meg nem mondta.
 Ennyi volt a történet. Ha valaki még nem vette volna észre a filmcímeket, akkor az talán most kedvet kapott jobban szemügyre venni az üvegtáblákat a mozi tömbön.
 Nagyon szép az épület, és még a kevésbé szem előtt lévő részein is van mit megcsodálni. Én például nagyon szeretem az Allee játszótér kerítését díszítő tündéri állatfigurákat, és nagyon ötletesnek tartom a megformálásukat.
 Hogy melyik az Allee-ban a kedvenc helyem? A Food Court földig érő üvegfalát szeretem nagyon. Ha az Allee-ban eszem valamit, feltétlenül az üvegfal mellett igyekszem asztalhoz jutni. Onnan pedig nézegetem az utcát, nem tudok betelni vele. És ha még az esti fények is kigyúlnak közben, akkor visszaröpítenek a gyerekkoromba: úgy érzem, hogy éppen a BEAC pályáról megyek haza az esti korcsolyázásból.

Katona Ágnes