„Arabláncalábonnehééézvoooolt deszéttőrtebűszkénanép” szállt a dal a Kisköre téren át ki tudja merre a Mezőkövesd úti Általános Iskola (ma Szent II. János Pál Pápa Iskolaközpont) földszinti ének kabinetjéből 1972 tavaszán. „Neeem arabláááánc, a rablánc” süvítette Éva néni agyoncigarettázott baritonja, miközben ujjnyi vastag nádpálcájával a tanári asztalt csapkodta. „Fejezd be” kiabálta, mármint a beszélgetést „mert a fejeden folytatom” tudniillik a nádpálcás püfölést, amit addig a szegény tanári asztal volt kénytelen elviselni. Képek a falon: Kodály, Bartók, LGT - az első magyar supergroup. Hosszú haj, farmer. Kinek milyen. Trapper, „bőrerős” magyar termék. Nekem Levi’s-em volt, anyámmal vettük nyolcszáz forintért az Ecserin: piroscímkéset a háromezres tanári fizetéséből, amit ő is a Mezőkövesd úti iskolában keresett meg. Menő volt.
A Lenin dal zengett a torkokból, G. Éva néni boldogan, önkívületi állapotban vezényelt, „feláldozta hű életét” mármint Lenin. Brrrrrrrrrrrrrr – a halottat is felébresztő csengő hangja vetett véget a Lenin dalnak.
Gyorsan a padra véstem lakáskulccsal: P. Zs. szív, nyíl N. I. Aztán tíz perc szünet. Őrjöngés, foci. Mezőkövesd út 10. Szerettük. Kilián György Úttörőcsapat, világnézetem kohója. Kilián György kommunista forradalmár volt, az államrendőrség nyomozói elfogták, megkínozták, tejet öntöttek a tüdejére, meghalt. Ezt a folyosón lehetett olvasni a képe alatt. Rövid csekkolás a neten, nem: Kilián György nem így halt meg, a tejes az egy másik kommunista volt a falon, de már nem emlékszem, hogy ki.
G. Bandi csapatvezető, párttitkár tanárom, később kollégám, bizonyos mértékig példaképem. Ja, igen, akkor én is kommunista vagyok. Igen az, sőt: liberálbolsevik, libernyák.
De vissza 1972-be. Suli után néha moziztunk. Egy mozi volt Albertfalván, a Szigethy. Azt beszélték, régebben istálló volt, aztán lett mozivá alakítva. Utánjátszó mozi. Levegőtlen, kényelmetlen, de a mi mozink. Szotyi a zsebbe egy forintért, aztán Peter Sellers, Estély habfürdővel, nyerítve röhögés, szájtátott vágyakozás a „rothadó nyugat” életminősége után.
Harminc évig vágytam egy olyan filmbéli medencés lakásra (hedonista libernyák). Amíg tartott a szotyi a zsebekben, addig nem lehetett a film szövegét érteni a napraforgó ropogástól. Az egész mozi szotyizott, a mozi mellett lakó néni árulta, meg tökmagot is, de azt két forintért. Illegálisan, de valahogy nem vitte el az ÁVH. Akkor már nem is volt. Csírázott a kapitalizmus. Ma a szotyizás állami szintre emelkedett. Népi hagyomány. Ha feliratos film volt, akkor nem volt zavaró a szotyi-háttérzaj, akkor „csak” olvasni kellett tudni. Ez sokaknak akkor is kihívást jelentett.
A Szigethy mozi a Szabadság (ma Fehérvári) út bal oldalán volt a körtér felé állva. A körtér régen ötször messzebb volt, mint manapság. (Szubjektív idealizmus.)
Az a sehová sem néző, katatón hatvanpluszos néni is a Szabadság úton lakott, de a jobb oldalon, egy földszintes házikóban. Minden nap ment valahová, mindig gyalog és mindig ugyanabban az időpontban. Néha láttam a villamosról: hol itt, hol ott a körtér felé vezető Fehérvári úton ment a városba.
A néni szikár, de erős asszony volt, izmos vádlija, határozott, tempós járása volt. Majdnem ősz, egyenes hosszú haja valamikor szőke lehetett. Délutánra jött meg útjáról mindig ugyanakkor. Minden nap. Hétvégén is.
Aztán Kaffkás lettem. Ez is a kerület még, de akkor messzi, másik városnak tűnt. Pedig csak tíz megálló a 47-essel, vagy a 43-assal. Vagy a 41-essel. Ez jó kis villamos volt, a hátsó kocsiján középen volt az ajtó, nem záródott magától, így fel lehetett rá ugrani, meg persze le is menetközben.
Na, nézzük azt a tíz megállót, hátha nem is annyi, emlékszem-e még?
1. A Fegyvernek utcaiak a Vegyész utcai megállóban szállnak fel, ez az első megálló, a Cérnagyárnál van, a gyár ma is megvan.
2. Építész utcai megálló, Kispiac, Csercsics kocsma, geológiai szakközép, szolgáltató ház - egyik sincs már.
3. Kitérő. Itt a villamos átmegy az út másik szélére. Akkor nem középen mentek a villamosok. Itt volt a női munkásszálló, ma Hotel Ventura.
4. Andor utca, nemtudommilyen presszó, füst, műmárvány kerekasztal, piros műbőr székek támla nélkül. Verekedés, sűrű rendőri intézkedés, itt volt a női szálló (szűzgarázs) lakóinak randi helye. Ma Homasita autósbolt.
5. Kimondhatatlan nevű udvar (Felten&Guilleaume udvar, ez egy régi bérház, valaha egy francia gyáros építtette dolgozói számára).
6. Szakasits Árpád út (ma Etele út), Fehérvári út kereszteződés. Harangláb. Ma Boldog Meszlényi Zoltán tér két szörnyű beton műtárggyal, ami nem műalkotást jelent, hanem két gigantikus szellőzőlyukat.
7. BHG, Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, ma TIBEK és AH.
8. FMH, Fővárosi Művelődési Ház. Kortörténeti emlék lehetne, de lebontották, pedig semmi baja nem volt.
9. Schönherz Zoltán (ma Október huszonharmadika) út, piac, BEAC focipálya, majd a helyén a Skála áruház. Azóta a piac téliesítve lett, a Skála helyét az Allee vette át.
10. Móricz Zsigmond körtér, a Gomba megvan, műemlék lett, a rengeteg változás ellenére a tér karaktere megmaradt.
Fejből ment, elnézést kérek, ha valamire nem pontosan emlékszem. Lassan teltek az évek, nehéz volt nekem akkor, a szüleim válása megviselt, nem volt jó. Vártam, hogy felnőtt legyek, önálló. Végül az lettem. Libernyák. És szeretek élni. Hatvankét éve a kerületben. Újbudán.
A katatón (pszichésen beteg) néni a fiát várta a Nyugati pályaudvaron, ahová 1945 óta minden nap elgyalogolt és vissza. A fiú soha nem jött meg a háborúból, a néni is eltűnt a hetvenes évek valamelyikében. Szegény, ma azt mondanák: elmentek neki otthonról. Gyagyás. Pedig csak szeretett, és reménykedett. Én is.
Huron600
Fotó: BKV Zrt.
