Szubjektív Újbuda

Szubjektív Újbuda

Remény

2020. május 20. - Zsolti bácsi

– Gyere, gyere madarat lehet nyerni! Első akarok lenni a sorba’ - unszolta izgatottan gyors eszű barátja a kis Lakmuszt.
 Ezerkilencszáznyolcvanvalahány május elseje volt, ünnepléstől zsibongott az Allende parki lakótelep. A pingpongasztaloknál nagy erőfeszítések árán ideszervezett chilei néptánccsoport járta egyre bonyolódó táncát, kicsit arrébb a soha meg nem pihenő iskolai énekkar úttörő dalokkal melegített. Néhány idetévedő árus törökmézet és vattacukrot árult, a focipályán pedig a gyorsan pocakosodó és még gyorsabban fáradó felnőtt lakosságot felváltották az ifik.
 A kis Lakmusz unatkozott. A focipályáról kiszorult, az éves törökméz adagja elfogyott, nem kellően művelt lelkecskéje alig tudta megkülönböztetni a chilei népzene árnyalatait, az énekkar elől pedig azóta bujkált, amióta kiderült, hogy hangja alapján akár a tagja is lehetne.
 Ekkor jött a hír, hogy Lada, a környék élelmes maszekja/vadásza/madarásza nyereményjátékot tart, ahol egy igazi élő énekesmadarat lehet nyerni! Az apró kanárikat, rigókat és papagájokat Lada panellakásának erkélyén tenyésztette hét lakat alatt, de most egy nyereményjáték keretében megnyerhetővé tette.
 – Ebben a zsákban kilencvenkilenc fehér pingponglabda van és egy sárga. Aki a sárga labdát kihúzza, az nyer egy madarat! – bömbölte Lada, és megrázta a szebb napokat látott patyolatos zsákját.
 A gyerekek azonnal a Rumcájsz-szakállas Lada köré gyűltek. Az első helyre Lakmusz barátja, a Kismezei furakodott.
 – Átlátszik a zsák – súgta Lakmusznak, és arrébb taszajtott egy tolakodó kiskölyköt.
 – Tíz forint a húzás! – harsogta Lada.
 Kismezei volt az első, fizetett, és hosszasan turkálni kezdett a zsákban, miközben próbálta kifigyelni, hogy hol az áhított sárga golyó.
 – Ne less! – szólt rá Lada.
 – Nem lesek! – válaszolta Kismezei, és tovább matatott.
 – Siess már, más is akar húzni! – emelte fel a hangját a szakállas maszek.
 – Ezt kérem! – vágta rá Kismezei, és diadalmasan kihúzta a sárga labdát.
 A sorban álló gyerekek felujjongtak, Lada pedig elvörösödött mérgében, hogy az első húzás máris nyert. Egy ideig dühödten rágta rég nem vágott bajuszát, majd a világ legtermészetesebb mozdulatával a sárga pingponglabdát kivette a játékból.
 – Nyertem, nyertem! – kiabálta Kismezei, és kiválasztott egy sárga kanárit.
 Lada bosszúsan a markába nyomta a rémült madarat, majd elzavarta a nyertest, mondván, kalitka nem jár a nyereményhez.
 Jöttek a következő húzók, és mindnek fehér labda jutott.
 Lakmusz izgatottan toporgott a sorban, amikor Nagymezei odalépett hozzá.
 – Nem tudsz nyerni. – közölte vele.
 – De igen, például az öcséd is nyert.
 – Nem tudsz, mert a Lada kivette a nyerő labdát, csak a fehérek maradtak a zsákban.
 Lakmusz értette is meg nem is, amit bölcs barátja magyarázott.
 – De tudok, itt a tízesem, apám adta.
 – Hogy tudnál nyerni, ha nincs benne a nyerő labda?!
 – Nem érdekel, játszani akarok! – felelte mérgesen Lakmusz, és elszántan tovább lépett a sorban.
 Innentől már se látott, se hallott. Tekintete elhomályosult, és ábrándozásának függönyén többé nem hatolt át barátja károgása.
 Csak nyerjek, csak nyerjek, imádkozott magában, és furcsa mód lépésről lépésre egyre reménytelibbnek érezte helyzetét.
 Aztán egyszer csak odaért, és a fölé tornyosuló Lada kezébe nyomta összeizzadt tízforintosát.
 – Ballal húzz, az szerencsét hoz! – javasolta a szakállas madarász.
 Lakmusz benyúlt, nem kotorászott hosszasan, hanem merészen húzott.
 Egy fehér labdát.
 Amikor hosszú évek múltán eszébe jutott gyerekkori naivitásának e mementója, megállt az utcán, és hangosan felnevetett. Micsoda kis hülyegyerek voltam, gondolta.
 – Mondjuk az is igaz, hogy amíg a sorban álltam, addig a remény velem volt – mormolta magyarázólag maga elé, majd elhomályosult tekintettel belépett a lottózóba.
 Vett egy heti reménykedést.

Felhőhegyi Balázs

szubujb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szubjektivujbuda.blog.hu/api/trackback/id/tr4715709854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása