Régen, az 1960-as évek elején a Kiskunság közepén nagyanyámmal napfelkeltekor gyalogosan, mezítláb jártunk ki a szőlőbe dolgozni. A hosszú úton nagyanyám mesélt a régmúltról, a nagyvárosról, Pestről. Én tíz-tizenkét éves lehettem, még városban soha nem voltam. Pest meg olyan távoli volt, és amiről…

Úgy hetente egy-két alkalommal kiülnek ide az alsó szomszédok a teraszra. Nevetgélnek, sztorizgatnak, talán még pletykálkodnak is. Arcukat sose láttam, nevüket nem tudom, csak szobám kitárt ablaka közvetít valamennyit a kedélyes talk show-ból hétről hétre. Ahogy hallgatom itt ezt a békés lassúságot…

Ezt édesanyámtól hallottam, és elsősorban a vallásos zenére értette. Én azonban hozzáfűzök egy saját emléket. Egy Mozart gyermekkorában játszódó filmben, Mozart zenéje közben az egyik szereplő felsóhajt: „Valóban, Isten láthatatlan, de a zenében hallható!”. E gondolattól vezérelve elmesélem, hogy az…

Az 1956-os év januárban egy földrengéssel indult, aztán jött a jeges árvíz. Feszült légkörben megérkezett október. Kedd volt, és mi délutánosak voltunk az iskolában. Palócz tanár úré volt az utolsó óra, földrajz volt vagy biológia. Egyszer csak megindult hangon azt mondta, hogy fontos dolgok…

Strandra jártunk, fociztunk és fejeltünk, de a minőségi sportot a „bunyó” és a foci jelentette. Akkoriban Albertfalván nagyon népszerű volt a boksz (ökölvívás), hiszen az EMAG-nak első osztályú (NB1) csapata volt. (Az Első Magyar Gazdasági Gépgyár akkoriban cséplőgépeket gyártott, amelyek gyakran…

1949 szeptemberében költöztünk a Jókai u 17. (ma Vegyész utca 24.) szám alá a mai Albertfalvi Közösségi Ház egyik lakásából. Anyai nagyszüleimmel összeköltözve hatan voltunk ebben a három és félszobás lakásban. Amikor 1950-ben Albertfalvát Budapesthez csatolták, a kertváros házait, amelyek addig az…

Buda főutcájának mészáros mestere, Barta Henrik és felesége 1928-ban megvettek férjezett lányuk nevére az éppen elkészült kelenföldi evangélikus templom közelében egy telket. Vejükkel, aki hat év szibériai hadifogságból hihetetlen szerencsével, de még több önfegyelem árán megmenekült, és a Pesti…

Hatvanhét éves vagyok, egész életemben a XI. kerületben éltem, öt helyszínen. Szeretek itt élni, bármilyen nehéz nap vagy utazás után hazavergődöm, felnézek a Szabadság-szoborra, és éneklem magamban a Presser számot: „Itthon vagyok végre, itthon nézek az égre…” Egy negyvenkét éves szerelem…

Erdélyi vendégdiákként kerültem Budapestre 1996 őszén. Annyit tudtam csak, hogy valami külső kerületben fogok lakni. A térképen néztem ki, hová kell menni, aztán a 47-es villamossal döcögtem ki a Deák térről a Nándorfejérvári útra. Kicsit hüledeztem, hogy ez már nem is Budapest, inkább valami…